WHB Győr Rally 2023- Interjú
Bandee 2023.10.02. 19:40
A Historic bajnokságban FSO Polonez kormányánál induló Kanyik Antal válaszolt a kérdéseinkre, főként a győri futam kapcsán
Hogy alakult az idei évetek a Győr Rally-t megelőzően?
Az idei év problémái visszanyúlnak 2021-re, év végén kiderült, hogy Balló Pali kb. 14 év közös versenyzés után egészségi problémák miatt kénytelen abbahagyni a navigálást. A 2022- es évben nem találtam rutinos szabad navigátort, a 6 bajnoki futamból csak háromszor tudtam rajthoz állni, három különböző navigátorral! Az E6 géposztály bajnoki cím igy is összejött! 2023-ban folytatódott a navigátor keresés, négy futamból eddig csak kétszer tudtam rajthoz állni. Győr Rally elött két héttel megoldódott a probléma Gonda Dániel személyében, aki rutinos, precíz jó navigátor hírében áll, és úgy néz ki hosszú távon navigálna a Polonezben.
Miként zajlott a győri futamra a felkészülés? Előzetesen milyen célt tűztetek ki a verseny kapcsán?
A fent említett események miatt kevés idő volt a Dani - Polonez és jómagam összecsiszolásához, megbeszéltük, hogy nem próbálkozunk tiltott tréninggel, ezért a Győr Rally lesz a teszt versenyünk! Mivel Dani a rajtdobogón ült először a Poloban / a négy éves unokám hívja igy a Polonezt / a biztos célba érés, összeszokás volt a cél.
A pénteki rajtceremónia és az éjszakai városi pályabejárás milyen volt belülről?
A rajtceremónia versenyző szemmel a régi győri versenyekhez méltó, impozáns volt! A versenyautóval való városi pálya bejárás szerintem max. a nézőknek volt élvezetes! Ezekben az autókban a rendező GPS-t szerel be, és folyamatosan ellenőrzi a sebességet, ami 50 km/ óra volt! Ezek az a versenyautók nem a " döcögésre " vannak kifejlesztve!
A szombati pályákról mi a véleményed? Hogy alakult számodra az első versenynap?
Cseszneki gyorsasági a nagy tempó miatt egy bevállalós pálya volt, egyes részein magamban mondtam, " elhiszed „ hogy padlógázzal be lehet fordulni! Olaszfalu egy 80-as évekbeli klasszikus Veszprém Rally pálya, régen is, most is szenzációs, élvezetes jó gyorsasági. Nagyvelegen én még soha nem mentem, de nagyon megtetszett, jó ritmusú rallynak való pálya. Mindhárom gyorsot 2x kellett teljesíteni, mi részünkről az autó " karc mentes" maradt, egy műszaki problémánk adódott, a reggeli rajtnál elromlott az önindító ! Egyszer sikerült beindítani, ezért a teljes kör alatt nem mertem leállítani! Az első kör végén a szervízparkban sikerült a szervíz csapatnak kicserélni! Köszönet Balló Palinak, Kerepesi Janinak, Makra Lacinak, és nem utolsó sorban feleségemnek, csapatvezetőmnek Orsinak, aki amíg a fiúk az önindítóval voltak elfoglalva, tankolt, ablakot tisztított, és finom szendvicsekkel, üdítőkkel látott el minket! Az első napot értékelve a második körben minden gyorson javítottunk 10- 30 másodpercet, Danival felvettük a ritmust, kezdett hozzászokni a Polonez tempójához, viselkedéséhez, jól éreztük magunkat, jó hangulatban, de még mindig ráhagyással, biztonságra törekedve autóztunk!
A vasárnapi szakaszok hogy tetszettek? A két nap alatt melyik szakasz nyerte el leginkább a tetszésed?
A második napon taktikázni kellett a gumi választással! Tényő -Ravazd volt az első gyors, ami szintén régi jó rally pálya, közepes, vagy puha keverékű gumit kellett használni. Nekünk nagyon tetszett, technikás, gyors, versenyzői nyelven " lobogós" gyorsasági! A második pálya a Rábaring volt, amin 2 kört, közel 20km-t kellett megtenni, és arról híres, hogy az aszfalt minősége miatt rettenetesen koptatja a gumit, ezért Mi itt nem új gumival, hanem 4 db, kb. 50% gumival mentünk rajta, amelyek a gyors végére drótig elkoptak a futó felületükön! Ami a pályát illeti, aki megrajzolta a nyomvonalát, biztos, hogy rosszat álmodott. Viccet félre téve egy-két kanyar kivételével jó gyorsasági szakasz volt. Elég jó időt mentünk rajta! Ezután szó szerint robogtunk a városi gyorsra a teljesen kopott gumikkal. Maga a pálya a házak közötti nyomvonallal a kevés nézőnek sem lehetett túl élvezetes! Viszont mi ezen a gyorson hibáztunk! Tévesztettünk, egy körforgalmat valahogy elrontottunk, amiért 15 perc büntetést kaptunk! A jogosságát nem, de a mértékét vitatom, de ez van. Eredmény szempontjából a sorsunk megpecsételődött! Az abszolút 9. hely elúszott! A második körben csak a Tényő és a Ring volt! Daninak mondtam, hogy nincs értelme küzdeni az idővel, hiszen a 16. helyre estünk vissza! Mindkét gyors céljában Dani mosolyogva mondta, hogy jól sikerült a visszafogott tempó, kb 20-25 mp-el mentünk jobbakat, mint az első körben.
Az elért eredménnyel és helyezéssel elégedett vagy?
Mivel ez teszt versenynek szántuk, a gyorsasági időkkel, illetve az azok javulásával elégedettek vagyunk! Határozottan jó irányba halad a közös versenyzés, szerintem ennek megfelelően jönni fognak a jó eredmények is! A 15 perc büntetéssel NEM vagyok elégedett!!!
A szép számú kilátogató nézősereg mennyire motivált a futamon?
A robogás közben jó látni a sok nézőt, szerintem olaszfalui ,nagyvelegi szakaszon és a ringen voltak sokan.
A fiad is részt vett a győri versenyen az ORB mezőnyében. Neki miként alakult a versenye?
Nem szeretnék a fiam nevében nyilatkozni, ezért írom az Én nyilatkozatomat! Ezúton is gratulálok a kategória 3. helyének, a nagyon nehéz Peugeot kupában! Ami véleményem szerint szánalmas volt a céldobógon a rendező és az MNASZ díj átadó részéről, hogy először 4.-nek hirdettek ki Őket! Antiék szóltak, hogy téves, mert harmadikak lettek! Díjátadók helyesbítettek, hogy tényleg övék a 3. hely! Antiék kérték a serlegeket, hogy főleg a sajtónak, szponzoroknak elkészülhessenek a céldobógos fotók, de azt a választ kapták, hogy majd a jövő héten megkapják! Én kérdezem - tisztelt rendező, ez így rendben van?
Igazi kuriózumszámba menő versenygéppel láthatunk a futamokon. Hogy került az FSO Polonezre, mint márkára a választás? Mennyire vagy elégedett vele az eddigi közös versenyeken?
A Polonez régi szerelem, régi történet! A 80 -as években egy Gr -2-es Ladával versenyeztem! Mindig vártam a Salgó rallykat, hogy közelebbről megcsodálhassam a Lengyel válogatott Polonézeit! Ezeknek az autóknak minden alkatrésze FIAT, illetve ABARTH, ezek a szívemhez közel álló technikák, a saját autószervízem fő profilja is az olasz autók javítása, a privát életben is csak olasz autóim voltak, vannak! 1987 -ben hozzá jutottam egy magyar rendszámú utcai széria Polonezhez , amiből 5 hónap alatt elkészítettük a Gr-B- s versenyautót ! Ez a B-csoportos autó abban az időben csúcs technológia volt Kugelfischer injektortól, a Coltti váltótól és rengeteg FIAT alkatrésztől. Ilyen autó 6 db volt az FSO gyári csapatnak és 1 nekem! Imádtam vele versenyezni, nagyon jó autó volt! Sajnos az élet közbeszólt, a sorozatos halálos balesetek miatt az FIA beszüntette az 1600 köbcenti feletti B csoportos autókat a rally-ban, ezért 1988 év végén el kellett adnom, a szívem szakadt meg! Egy ideig nyomon követtem a sorsát, aztán idővel kikerült a látókörömből. 2015 körül kaptam egy telefont, hogy itt és itt látták a maradványait, csontvázát! Sikerült vissza vásárolnom, és 2020-ra újból megépítenem! Egy-két speciális gépmunkán kívül minden a saját kezem munkája, a lakatos munkától a motor tuningig! Az FIA-tól megkaptam rá a HTP minősítést, ami igazolja, hogy megfelel a homologizációnak, és jelenleg ez az egy B- csoportos POLONEZ létezik a világon! Imádok vele versenyezni, nagy élmény így 65 évesen is! Lélekben vissza fiatalított! Remélem még sokáig tudok versenyezni a Poloval!
Hogy bírta a gépezet a győri megpróbáltatásokat?
Amióta elkészítettem a Polonezt egyszer kellett műszaki hiba miatt, 2022-ben egy futómű kitámasztó törés miatt feladni a versenyt! Ezenkívül a mostani önindító cserén kívül csak kerék csere, tankolás, illetve a szervizparkokban való " átnézés " volt eddig! Szerintem jól bírja a versenyeket!
Az idei szezonban milyen eseményeken tervezed a részvételt?
Készülünk az évadzáró Zemplén Rally-ra, illetve tervben van egy Varsó Rally! Lengyelországban nagyon sokan követik a versenyzésemet, és nagyon szeretnék látni a Polonézemet, mivel a világon ez az egy homológ Gr- B -s létezik !
Végül, de nem utolsó sorban kik támogatják, segítik a versenyeken történő részvételt?
Köszönjük a támogatást: Hidra Kft, Kroon Oil, Elaforg 2000 Kft ,SRTeam, Rotinger, Kanyik Autószervíz.
|