Bakony Szlalom 2022/2- Beszámoló és Eredmények
Bandee 2022.06.23. 20:42
A pünkösdi Bakony Szlalom élménybeszámolója, a dobogósok eredményeivel
Már több éve nem képzelhető el pünkösd bakonyszentlászlói szlalomverseny nélkül. 2022-ben sem volt ez másképp, hisz most is száguldásra hívta a Bakony Szlalom csapata az autósport kedvelőket a Bánya útra. A húsvéti szezonnyitót követően újabb alkalom nyílt gyűjteni a serlegeket, pontokat vagy csak autózni egy jóízűt saját és a közönség szórakoztatása céljából.
A volt bányatelephely útjain ezúttal egy technikás nyomvonal várt a résztvevőkre, melyet 3 alkalommal kellett minél gyorsabban, lehetőleg bójahiba nélkül teljesíteni. Mintegy 90 induló várta a rajtot, köztük rengeteg BMW, Lada és Suzuki, de láthattunk sok elsőkerekes méregzsákot, Proto autókat is.
Honlapunkat ketten képviseltük Vicuval fotósként, Dióék pedig gondoskodtak az események videós megörökítéséről. A reggeli szervízparkos merengést, a finom kávé- melegszenyó kombót követően végigjártuk a nyomvonal szinte minden pontját. Az időjárás jelezte: a nyár nem játék- néha embert próbáló hőség volt! Szerencsére nagyobb törés-zúzás nélkül, pörgősen zajlott le az esemény, mely ezúttal is a jó hangulatú díjátadóval zárult! Folytatás szeptember első hétvégéjén! Köszönjük a rendezőcsapat lelkes munkáját!
Most pedig tekintsük át a kategóriák dobogós helyezéseit:
Az abszolút értékelésben a Proto kategóriában induló Dobos Tibor végzett az élen szoros csatában megelőzve Lovász Róbertet. A harmadikként Szollár Norbert zárta a napot.
A Női kategória mezőnyében a győzelemnek Reiner Erika örülhetett a proto DTR7 volánjánál. Az ezüstérmes pozícióban a VW Polo pilótája, Bóka Blanka végzett. Harmadik helyen ért célba a Suzukival induló Pataki Erzsébet.
Az S1 kategória ezúttal is a Suzuki Swiftek házimeccséről szólt. A győztesnek járó serleget Kurdi Lajos Ádám emelhette magasba. Másodikként ért célba Szakonyi Gábor, a harmadik helynek pedig Szilbek Zoltán örülhetett.
Az S2 mezőnyében a Hyundai sofőrje, Mulicz László végzett az élen. A dobogó második fokára a VW Golffal induló Radványi Dávid állhatott fel, míg a bronzérmes pozícióban a hazai pályán induló Rotaridesz Gábor zárta a napot.
A H1 értékelésében ifj. Mázi Ferenc zsebelte be a győztesnek járó pontokat. Másodikként zárta a versenyt a VFTS-el induló Bévárdi Péter, míg a harmadikként a Skodával száguldó Obermajer András zárt a Bánya úton.
A H2 kategória győzelmét a Mazda pilótája, Váry Kovács Gergő szerezte meg. Másodikként hozta célba a jó bajort Szalai Krisztián, megelőzve Süveges Jánost.
A H3 kategória a BMW-k küzdelmét hozta. Az első helyen végzett Németh Dávid, majd Gurdon Dániel és Temesvári Martin volt a dobogósok sorrendje.
A T1 végeredményében ezúttal is az épített Suzukik voltak nyeregben. Károlyi Péter folytatta győzelmi sorozatát, ezúttal is ő volt a leggyorsabb. A második helyezett lett Veingartner Szabolcs, a harmadik pedig Krasznai Ákos.
A T2 kategóriában bár csak ketten indultak, a baráti csatát ezúttal Szollár Norbert nyerte Meszes András előtt.
A T3 mezőnyében Jantó Attila vitte győzelemre Fiat Puntoját megelőzve márkatársát, Domokos Csabát. A harmadikként fejezte be a futamot Papp Krisztián a Ford Focus volánjánál.
A Proto kategóriában Dobos Tibor ért célba elsőként, megelőzve a Suzukival induló Lovász Róbertet és a Trabanttal versenyző Szabó Zsoltot.
|