Szezon előtt mondták... 2022- 5. rész
Bandee 2022.02.06. 20:44
A hét zárásaképp következzen egy újabb adag szezon előtti interjú
Kányai Erik- BMW E46
Nagyon örülök, hogy 2021-ben is pályára tudtam állni, azonban a versenyeket 1-2 műszaki hiba is beárnyékolta, így a vezetés mellett nagyon sokat kellett szögelnem is az autót, a nyár végén pedig egy igazi Erikes fényezést is kapott a gép. Remélem sikerült mindenkit “megkeresztelni”, aki a pálya szélén csápolt és bízom benne, hogy rengeteg ember arcára sikerült mosolyt csalnom. Az év utolsó bevetésére Pécsen került sor, ez a Hegyi Szlalom volt, azonban a versenyen egy fojtószelep hiba miatt sajnos nem tudtunk végigmenni. Mint így utólag kiderült, ezek voltak az utolsó köreink az autóval, hiszen nem kér többet az én lábamtól, elég volt Neki ez a 1,5 év, így búcsút vettünk egymástól. Hogy miii? Felkészülés? Sikerült vásárolnom a már meglévő M50B25 e36 coupe mellé egy rozsdamentes e46 coupe bódét és egy 4.4 V8 motort is, mindeközben pedig már a Turbo Setup is úton volt. Igazából azóta is vakarom a fejem, hogy mi legyen. V8 vagy M50B25 Turbo? Esetleg mind a kettő? Egy biztos, hogy nagyon erős lesz és füstölni fog, méghozzá hátul!😉 2022? Az a baj ezzel az évvel, hogy sok benne a 2-es és én már szeretnék 3.-ban autózni. Viccet félretéve, a jövőbeni terveimet egyelőre titokban szeretném tartani, de egy biztos, tervezem a visszatérést, méghozzá Zoli bával közösen! Remélem minden az elképzelések szerint alakul és nyár végén találkozunk! Így zárásul pedig engedjétek meg, hogy megköszönjem a Hodysystem csapatának az egész éves támogatást és segítséget!
Simicska Attila- Opel Astra
Felemás érzésekkel zártuk a 2021-es szezont, a kategóriában a 3. helyet sikerült elhoznunk az év végi összesítésben. Ez az eredmény lehetett volna jobb is, az első versenyt, a többi versenyen akadtak technikai problémák is, de követtem el én is hibákat, melyekkel értékes pontokat veszítettünk. A tavalyi évben felmerült technikai problémákat igyekszünk maximálisan megoldani, ezentúl igyekszünk fejleszteni is az autón. A tavalyi év utolsó versenyén szétment a kuplungunk, most kapott a kocsi egy új szinter kuplungot. Sajnos az átvizsgálás során kiderült, hogy a motorban hengerfej problémák adódtak, így teljesen új motort kellett építenünk. A Metabond bajnokság összes futamán szeretnénk részt venni, az év végét szeretnénk fényesebb kupával hazatérni. Ezeken kívül egy FRT versenyen is szeretnénk kipróbálni magunkat.
Ürmös Gábor- Wartburg 353
A 2021-es szezonnal teljes mértékben elégedett vagyok. Minden versenyre sikerült eljutni ahova terveztük és az autó is versenyről versenyre jobb, megbízhatóbb volt! A téli szünetben "fogyókúrára" fogtuk a Wartburgot, hogy kicsit javítsunk a súly/lóerő arányon, ezen felül készült bele egy módosított áttételű váltó is és remélhetőleg találtunk még a motorban is pár lovat! Az idei évben próbálunk minél több rendezvényen részt venni, ami biztos az a Bakonyszlalom versenyei, illetve egy-két Rábaring. A többit meglátjuk! Köszönöm a megkeresést!
Vadas Ákos- Lada 2101
2021-ben igyekeztem részt venni az összes versenyen, ami Kisbéren, illetve Bakonyszentlászlón volt. Ez a szezon továbbra is az autó megismeréséről és a tapasztalatszerzésről szólt. Úgy érzem mindenhol sikerült gyűjtenem egy kis pluszt. Az elmúlt versenyek segítettek kiismerni az autót és megmutatták, hogy miben szükséges a változás. Leginkább az autó stabilitásán kell faragnunk. Terveink szerint az első versenyre ezeket megtudjuk majd csinálni és némi átalakítással vágunk neki az új szezonnak. Továbbra is szeretnék részt venni a Bakonyszentlászló/Kisbér versenyeken, amennyire lehetőségem engedi, de nincs kizárva valami új kipróbálása. Legyen ez egy Rábaring tesztnap, vagy egy R-Cup Challange sorozat egyik versenye.
Bognár Roland- Suzuki Swift
Tavaly az első szezonunk volt itt a Rábaringen! Az év elején rengeteg technikai gond jött folyamatosan elő, amit év végére sikerült 100%-an orvosolni! Próbáltunk folyamatosan gyorsulni, de a technika ördöge is sokban befolyásolta az eredményünket! Végül panaszra nem lehet okunk hiszen az Abszolút FWD kategóriában 1 ponttal maradtunk le a bajnoki címről és az RS2 Kategória 2. Helyét sikerült behúznunk év végén. Felkészülés folyamatban van, hát nem állunk rózsásan, de a márciusi teszten ott leszünk! 2022-ben teljes szezont szeretnénk menni a Rábaringen és ha lesz lehetőség Nyírádon rendezett amatőr kupasorozatban is párszor megyek! Köszönöm szépen a megkeresést és minden versenyzőtársnak sikeres felkészülést kívánok!
|