BakonySzlalom 2013/1 Beszámoló és eredmények
Bandee 2013.05.03. 20:31
Fogadjatok szeretettel egy beszámoló cikket a múlt vasárnapi szlalomról, benne a kategóriák dobogósaival.
Nyárias melegben kezdődött meg április utolsó hétvégéjén a bakonyszentlászlói szlalom verseny sorozat 2013-as szezonja. A szervezők már régóta dolgoztak azon, hogy mind az indulók, mind a kilátogató nézők jól érezzék magukat, és a sorozat az elmúlt évek hangulatához méltó módon folytatódhasson. A bizalom a versenyzők felől úgy látszik megvolt, hisz már több nappal a nevezési zárlat előtt megtelt a maximális létszám.
A rendezőknek ezúttal is sikerült egy technikás és picit tempósabb szakaszokat egyaránt tartalmazó , több látványos pontot magába foglaló pályát kialakítani a volt ipari telephelyen. A mezőny eléggé színes volt, többek között fellelhettünk az indulók között épített- és széria autókat, BMW-ket, Ladákat, Suzukikat, Trabikat és a Proto kategória képviseletében 2 Buggyt is. Igazi kuriózum volt Dömsödy Gáborék csapata jóvoltából egy Subaru motorral szerelt VW Bogár (azaz egy „Bogaru” ) indulása.
A versenyzőkre 4 mért futam várt, melyből a legjobb 2 kör ideje összegződött. A verseny pörgősen, fennakadások nélkül zajlott, szerencsére komolyabb olyan esemény sem történt, ami miatt meg kellett volna állítani a versenyt.
A verseny végén a kategóriákban az alábbi eredmények születtek:
A T/1. kategóriában a Trabanttal induló Gyöngyösi Norbert örülhetett a verseny végén a győzelemnek, szoros küzdelemben megelőzve két márkatársát Véninger Istvánt és Gyakovácz Balázst. Érdekesség, hogy az első hely sorsáról mindössze 3 tized másodperc döntött.
A T/2. kategóriában Osváth Bence volt a leggyorsabb Suzukijával a tavalyi kategóriabajnok márkatársa Gazdag Judit előtt, aki a versenyzés mellett ezúttal is remek képeket készített a többiekről. A dobogó legalsó fokára szintén a japán márka képviseletében Szollár Norbert állhatott fel.
A T/3. kategória győztese Nagy Attila lett egy Opel volánjánál, Szász Ákos Peugeot-ja előtt , míg a harmadik helyezett szintén ugyanazon Opellel versenyző Tellér Péter lett.
A T/4-es versenyzők között a Golf TDI-vel versenyző Hanich Gábor volt a verseny végén a leggyorsabb. A kategória második helyére a VR6-os Golffal versenyző Nagy Krisztián, míg a bronzérmes pozícióba Jakab Tamás ért oda Opel Corsájával.
Az S/1-es kategóriában teljes egészében Suzukis dobogó született: Bognár Gergely érte el a végén a legjobb időeredményt. A második helynek Szakonyi Gábor, míg a harmadiknak Németh Imre örülhetett.
Az S/2-ben Ihász-Kovács Tamás és VW Golfja könyvelhette el a futamgyőzelmet a szintén a német márkával versenyző Kovács Krisztián és a BMW-s Bauer Tonyo előtt, aki két „játszós” körrel örvendeztette meg a nézőket a mért körök mellett.
A H/1 kategóriát Imre Richárd nyerte Lada VFTS-ével. A második helyezett Németh Gergely lett szintén egy VFTS volánjánál, míg a dobogó alsó fokára szintén a hátul hajtós orosz márkát képviselő Rotaridesz Sándor ért oda.
A legnépesebb kategória a H/2-eseknél alakult ki, ahol 13 versenyző mérkőzött meg egymással. A futam végén a BMW M3-as induló Váradi Gábor örülhetett a győzelemnek, megelőzve a szintén BMW-s Serdült Józsefet. A harmadik helyezett a szintén a bajor márkát verető Németh Zsolt lett.
Végezetül a Proto kategória eredményeit tekintsük át. Itt Ginovszky Lajos nyerte a küzdelmet egy Skoda Buggyval, megelőzve a szöcskét terelgető Schwéger Milánt és a Wartburg motorral szerelt Trabantot irányító Kovács Ádámot.
Köszönjük a szervezőknek a remek versenyt, és a versenyzőknek a küzdelmes és izgalmas versenyzést. Soha rosszabb futamot! A szlalom sorozat következő versenye Május 26-án kerül megrendezésre, ami egyben a DSZK sorozat versenye is lesz.
A futam végeredménye
Pontverseny állása
|
köszi, igyekeztem:)