Az Opel Corsával induló Geng Bencével beszélgettem a hétvégi szlalomverseny kapcsán.
Hogy készültetek a bakonyszentlászlói sorozat első versenyére? Előzetesen milyen céllal indultatok a futamra?
Tavaly , a sorozat utolsó futamán indultunk először a csapattal, nagyon megtetszett a hangulat, meg a szervezők hozzáállása. Jól éreztük magunkat, és megbeszéltük, hogy eljövünk máskor is, ha lesz időnk.Azt a versenyt és a mostanit is bulinak fogtuk fel és szerettünk volna jól érezni magunkat , emelett gyakorolni és kipróbálni újdonságokat. Készülődés igazából elmaradt, úgy mentünk versenyre, ahogy a rakpartról eljöttünk.
A kategóriátokat mennyire érezted erősnek?
Nagyon, a T/2 es szinte a legerősebb a köbcentihez képestSajnos a sok suzukival nem tudtunk mit kezdeni, de nem is azért mentünk, hogy legyőzzük őket.
A pálya nyomvonala hogy tetszett?
Tetszett, mondjuk az előző technikásabb volt , meg hosszabb, de ez is nagyon jó volt.
A rendezéssel mennyire voltatok elégedettek?
Nagyon. Idáig nagyrészt FRT-ken indultunk, meg néha Oszakon, de ott teljesen más volt a szervezők felfogása. Az tetszett benne, hogy nem csak addig voltak a versenyzők érdekeibe amíg be nem szedték a nevezést, hanem utána is, a vacsora meg csak hab volt a tortán. Sokkal közvetlenebbek voltak és családiasabb volt a hangulat. Gond nélkül megtartották a négy kört , mikor máshol inkább hazaküldenek 2 kor, csak minnél előbb "szabaduljanak"
Végeredményben milyen eredményt sikerült elérnetek a versenyen? Esetleg volt valamilyen emlékezetes esemény a futam során?
Azt hiszem a T/2 esben 4.,5. hely. Az utolsó körben megjártuk kicsit a bokrot, de más igazából nem történt
Az autóval ketten is indultatok. Egymással mennyire volt versenyhelyzet?
Igen , apukám és én indultunk. Eléggé szoros volt a negyedik körbe kicsit sikerül elhúzni előle, de a hibapontok végett ő végzett elöl.
A hónapban indultatok már rallysprint futamon a Rábaringen is. Mennyiben kíván másfajta vezetési technikát egy szlalom és egy sprint verseny?
A Rábaringen én csak navigátorként vettem részt, de szerintem egy sprinten jobban be kell osztani az autót és az energiát is. Egy ilyen szlalomot azért sokkal könnyebb teljesíteni , mint egy 40km es sprintet. Egy sprinten jobban meg kell gondolni a dolgokat, mert ott nem bóját üt el az ember, hanem...
A versenyautótokról mit lehet elárulni?
Tavaly lett megvásárolva motorhibásan , télen teljesen átépítettük, belekerült egy 1.3 as motor, teljesen széria 68 lóerő. Rally futómű van alatta , ezenkívül semmi különös. Feelingje meg van és ez a lényeg.
Idén merre láthatunk még benneteket indulni?
Oszakon szeretnénk minél többet indulni, emellett rallysprinteket nézegetjük még, amelyik nincs olyan messze és tetszik azokon szeretnénk menni.
Milyen szponzorok segítik a versenyzéseteket?
Szüleim cége, a papírvár.hu
Köszönöm az interjút és sikeres, balesetmentes versenyzést a továbbiakban is!
Végezetül egy go-pro kamerás felvétel a versenyről