Bakony Szlalom 2023/1- Beszámoló és eredmények
Bandee 2023.04.19. 21:12
Rövid élménybeszámoló a bakonyszentlászlói szlalomos évadnyitányról, benne a kategóriák dobogósaival
Itt a húsvét, itt a nyúl, na meg a Bakony Szlalom évadnyitó futama. Hosszú évekre visszanyúló tradíció, hogy a húsvéti hosszú hétvégén kerül megrendezésre a bakonyszentlászlói szlalomos nyitány. Idén is sokan vártuk, hogy ismét felbőgjenek a motorok a Bánya úton, és kezdetét vegye a száguldás a pontokért, serlegekért. A szervezők ezúttal is egy jóféle nyomvonalat tűztek ki a versenyzőknek, melyet 3-3 alkalommal kellett teljesíteni.
Sajnos az időjárás ezúttal nem fogadta kegyeibe az autóversenyek szerelmeseit. A már-már november végi körülmények jellemezték a napot, az esernyőre bizony szükség volt a pálya szélén. A rossz időjárás kicsit megtizedelte a mezőnyt, a 108 helyett 90 pilóta várta a rajtot. A csúszós időjárási körülmények alaposan megnehezítették a résztvevők dolgát, de szerencsére nagyobb baleset és szinte megállás nélkül zajlottak az események.
Kis csapatunk ezúttal is rögzítette az eseményeket mind fotó mind videó szempontjából a pálya szinte minden szegletéből. Jó volt újra találkozni a téli szünet után az ismerősökkel, a barátságtalan időjárás ellenére jól éreztük magunkat. Köszönjük a rendezők kitartó munkáját! Folytatás május végén!
Most pedig tekintsük át a dobogósok névsorát!
Az abszolút leggyorsabb időnek a BMW-vel versenyző Nagy Richard örülhetett, megelőzve a Suzukis pilótát, Károlyi Pétert és a Toyota Starlettel száguldó Meszes Andrást.
A női kategóriában Gazdag Judit állhatott a pódium tetejére. A Toyotával versenyző pilótát a VW Polo sofőrje, Bóka Blanka követte az eredménylistán. A harmadik helynek a Ladával induló Hibik Mónika örülhetett.
Az S1 mezőnyében a Suzuki Swiftek csatáztak a győzelemért. A nap végén Mulicz László zsebelte be a győztesnek járó pontokat megelőzve Szilbek Zoltánt és Szakonyi Gábort.
Az S2 kategóriában a VW Lupo pilótája, Radványi Dávid diadalmaskodott. Másodikként fejezte be a száguldást Vasi Viktor, a harmadik helynek pedig Kuti Béla örülhetett.
A H1 kategóriában a címvédő ifj. Mázi Ferenc ezúttal is győzelemre vitte az égszínkék 2107-est. Másodikként márkatársa, Osváth Balázs fejezte be a futamot. A bronzérmes pozícióban a sárga VFTS pilótája, Farkas Bálint zárta az évadnyitót.
A H2 mezőnyében Nagy Richard állhatott a pódium tetejére. Másodikként ért célba Süveges János a jó bajorral. A harmadik helyért járó pontokat a Mazdával versenyző Váry Kovács Gergő zsebelte be.
A H3 kategóriában a BMW-k töltötték meg a dobogót. A végső sikernek Ender Attila örülhetett. Másodikként az új versenyautójával Gurdon Dániel ért célba. A harmadik helynek Strommer Dávid örülhetett a díjátadó ceremónián.
A T1 kategóriában Károlyi Péter volt a leggyorsabb Suzukijával. Második helyen zárta a versenyt Pathy László legendás Trabantjával. A harmadik pozícióban Krasznai Ákos ért célba Suzukijával.
A T2 mezőnyében Meszes András állhatott a pódium legfelső fokára. Ezüstérmes helyen a Suzukival induló Szollár Norbert zárta a száguldást. A harmadik helyen Máté Róbert ért célba Citroenjével.
A T3 mezőnyében a Fiattal induló Domokos Csaba vihette haza a győztesnek járó kupát. Második pozícióban ért célba Papp Krisztián a Ford Focussal. A harmadik helyezett Mogyorósi Attila lett Audijával.
A Proto mezőnyében a Trabanttal induló Szabó Zsolt ért célba első helyen. A második helyezettként Schwéger Milán ért célba. A bronzérmes pozícióban Klér András ért célba a Ladával.
|