Metabond RS 2021/1- Fenesi kupa- Beszámoló és eredmények
Bandee 2021.04.22. 21:32
A Rábaringes szezonkezdő futam élménybeszámolója és dobogósai
Sokan várták már, hogy elkezdődjön az elmúlt évek során méltán népszerűvé vált Máté&Böri Team versenysorozatának 2021-es évada. A Metabond sorozatban mind a minisprint, mind a rallysprint mezőnyben szoros csaták, népes kategóriák, családias hangulat fémjelezte az eseményeket, bíztunk benne, hogy idén sem lesz ez másképp. A márciusi tesztet követően április 10-én felbőgtek a lóerők a Rábaringen.
Az idei évad során újítás, hogy a jobb időbeosztás végett a minisprint versenyeire szombaton, míg a rallysprintre vasárnap kerül sor. Az évadnyitó futamra mindkét mezőnynek egy tempós, lobogós pályát jelöltek ki, ahol extra izgalmakat jelentettek a dobbantók, szűk visszafordítók és a cél környéki csiki-csuki. Sajnos a pandémia miatt szurkolók ezúttal sem lehettek jelen.
Kis csapatunk ezúttal is részt vehetett a viadal mindkét napján, míg Vicu és Bandee a fotókat lőtte, Dió és Óvári Szabi videón rögzítette a látottakat. A szombati napon a minisprint kezdte meg a száguldást kellemes, tavaszi időben. A technika ördöge sokakat megtréfált, de nem spóroltak a tempóval a résztvevők, külön le a kalappal az utcai kategória indulói előtt! A futam pörgősen lezajlott, leszámítva a néhány kényszerszünetet mentés és pályatakarítás miatt.
Vasárnap már nem volt ilyen kegyes hozzánk az idő, a napsütést felváltotta a borús, szeles, hűvös szürkeség, ami nem tett jót komfort érzetünknek. A versenynap Hajni szülinapi köszöntésével kezdődött, akinek ezúton is Boldog Szülinapot kívánunk 😊. A program első részében a vizeskatlan környékét szemeltük ki, majd megmásztuk a dombtetőt, és a versenyzőkhöz hasonlóan a célnál fejeztük be a versenynapot. Szerencsére nagy baleset nélkül, de Konyári Petiék akrobatikus mutatványával gazdagodva térhettünk haza. Köszönjük a szervezők munkáját. A következő eseményre május 9-10-ei hétvégén kerül majd sor ugyancsak a Rábaringen.
A versenyen készült képeinket megtaláljátok az alábbi szövegekre kattintva, videósaink munkái pedig hamarosan jönnek!
Bandee képei
Vicu képei
Most pedig tekintsük át a kategóriák dobogósait:
A rallysprint mezőnyében az abszolút győzelemnek a Mitsubishivel induló Jagadics Gábor- Tóth Viktor páros örülhetett, megelőzve a VW Golf legénységét, Biránti Lajost és Böröczky Gábort és a tavalyi bajnok Ungvári Pétert, aki mellé ezúttal Róka László ült be a jobb1-be.
Az R1 kategóriában a Trabantok háziversenyében két páros indult. A Nagy Zoltán- Basa Zsolt páros zsebelte be a győzelmet a technikai hibákkal súlytott Zubó Dávid- Horesta József duó előtt.
Az R2 kategóriában a győzelemnek a fehér Suzukival induló páros, Bognár Roland és Borsfai Dávid örülhettek. Másodikként fejezte be a száguldást márkatársuk, a Bognár Gábriel- Szántó Csaba duó, míg harmadikként az ifjú titán, Faltusz Dávid és rutinos navigátora, Mocher László zárták a száguldást a hófehér Skoda Favorittal.
Az R3 kategóriában a Ladáké volt a főszerep. A győzelemnek Berák László és Tiba Péter örülhettek a hófehér kereklámpás fedélzetén. Másodikként ért célba a sárga kocka Ladát terelgető Osváth Balázs Horváth Kinga navigálása mellett, míg a harmadik helyért járó serlegeket a zöld VFTS legénysége, Herczog Gábor és Mike Zsolt vihették haza.
Az R4 mezőnyében az Opellel versenyző páros, Simicska Attila és Pálinkás Rita zsebelték be a győzelemért járó pontokat. Másodikként ért célba a „cigizöld” Lada Kosztolányi Lászlóval és Slájer Fannival a fedélzeten, míg a pódium legalsó fokára a BMW-s Molnár Csaba – Hegyi Roland kettős állhatott fel a díjkiosztón.
Az R5-ös kategóriában a BMW-sek háziversenye zajlott. A legjobb időeredményt a Baracsi Zsolt- Sóvágó Ádám páros érte el, megelőzve a Pichler Ádám- Osváth Bence és a Hetyei Patrik- Pukler Dalma kettősöket.
Az R6 mezőnyében a Biránti Lajos- Böröczky Gábor páros vihette haza a győztesnek járó kupákat. Másodikként fejezte be a száguldást az Ungvári- Róka- BMW trió, míg a harmadik helyért járó pontokat a BMW-s Osváth Bence- Osváth Zsolt kettős neve mögé jegyezhettük fel.
Az L1 kategóriában az ikonikus Peugeot 106 volánjánál Locher János és Nagy Attila nyerték a küzdelmet. Másodikként ért célba a Gács Gábor- Somodi Attila páros hófehér Ladájukkal, míg a bronzérmes időeredmény márkatársuké, a Nánai Attila- Nánai Tamás párosé lett.
Az L2 kategóriában az abszolút győztes Jagadics- Tóth páros mögött a Subaruval induló Puskás Patrik- Trényi Sándor duó fejezték be a száguldást.
A Junior kategóriában a Puskás Patrik- Trényi Sándor duó állhatott a dobogó tetejére. A Subaruval induló páros mögött a BMW-s Zsejki Kornél- Markó Attila páros zárt másodikként, a harmadik helyen pedig a Faltusz Dávid- Mocher László páros zárta a napot.
A Minisprint mezőnyében az Opel Corsa pilótája, Patyi László örülhetett az abszolút győzelemnek. Másodikként fejezte be a versenyt a Suzukival induló Kovács Vilmos, az abszolút harmadik időeredményt pedig a BMW-s Ender Attila érte el.
A széria Suzukik háziversenyében Szakonyi Gábor és a harcisebeket szerző „GuszTi” győzedelmeskedtek Józsa Péter Ignise valamint Németh Imre tűzpiros Swiftje előtt.
Az M1 mezőnyében csak Zubó Dávid és Horesta József indultak, és sikeresen teljesítették a versenytávot a kék Trabival.
Az M2 kategóriában a Suzukival induló Kovács Vilmos örülhetett a végső sikernek. Másodikként márkatársa, Sarkament István vitte célba szélsebes Swiftjét. A harmadik helynek a Skodával induló Faltusz Dávid örülhetett.
Az M3 mezőnyében Patyi László állhatott a pódium tetejére. Másodikként ért célba a Toyota Yarissal induló Németh Szilárd, míg harmadik helyen zárta a futamot a Lada 2107 pilótája, Fehér Gábor.
Az M4 kategória győzelmének a BMW-s Molnár Csaba- Hegyi Roland duó örülhetett. Második helyen ért célba a Ladával induló Herczog- Mike páros, míg a harmadik helyért járó serlegeknek a Soha Zsolt- Micskó Róbert páros örülhettek.
Az M5 kategóriában a BMW-sek háziversenyében Ender Attila- Hajdina Attila- Hadina Gábor lett a végső sorrend.
|