Bakonyszentlászló Szlalom 2017/1- Beszámoló és eredmények
Bandee 2017.05.05. 20:23
Bakonyszentlászlói élmények röviden, benne a kategóriák dobogósaival!
Április utolsó vasárnapján újabb szezon kezdődött meg az évek során méltán népszerűvé vált bakonyszentlászlói szlalomsorozat történetében. Ezen a napon került sor az idei évadnyitó futamra a Bányaúton, mely sok emlékezetes pillanat volt már az elmúlt esztendőkben is. A szervezők egy tempósabb vonalvezetésű nyomvonalat jelöltek ki a bátor pilótáknak, akik három mért körön tették ezúttal is próbára tehetségüket és versenygépüket.
Az érdeklődésre most sem lehetett panasz, hisz a jelentkezők most is pár óra alatt feltöltötték tartalommal a nevezési lista sorait. A 120 fős mezőnyben most is volt választék bőven, hisz a sok Lada, BMW, Suzuki mellett meglepően sok Opel Astrával, sőt egy hátsókerekes Opel Senatorral is találkozhattunk, de sok gyönyörű autóban gyönyörködhettünk, a legnagyobb feltűnést talán Pálinger Szilárd és a Cobra 11-es dizájnú BMW okozta . A szlalomversenyek régi motorosai mellett sok rallysprintes pilóta, többek között Mátyás Zsolt, Huszár Roland és Gasztonyi Martin is megmérettette magát ebben a műfajban is!
Csapatunk képviseletében Vicu és én a fényképezővel kattintgattunk, Róka és Dió pedig videóban örökítette meg a nap eseményeit a pálya szélén. A reggeli szervízparki nézelődés után a portánál kezdtük a napot, ahol rég nem látott irányban kanyargott a pálya. Sok látványos fordulást, jó pár forgást és pár kerítésfogást is láthattunk. A következő gyorsaságit a kéményes placcon tekintettük meg, ahol szintén szép közlekedéssel rajzolta meg a kanyarkombinációt a mezőny nagy része. Az ebédszünetben megteszteltük a helyi egyesület babgulyását- ami nagyon finomra sikeredett- majd a parkolós placcon zártuk a napot, ahol a szép kanyarvételek mellett Vicunak akadt füstölős kép szép számmal a hordónál, ezt csak a tüdeje nem lájkolta .
Összességében most sem okozott csalódást a bakonyi rendezvény, ahol ismét egy kiváló rendezésű, pörgős, látványos eseményen vehetett részt aki vasárnapi kikapcsolódásképp ide látogatott. Örülök, hogy végre személyesen is találkozhattam Jokesz István, Szantbauer Miki és Mile Gergely sporttársakkal . Jokynak külön köszönet a csomagért- nagyon finom volt!
Végezetül köszönet a rendezők munkájáért, ismét nagyon jó napot sikerült összehozni, a mezőny tagjainak a látványos autózásért, a finom ebédért és végül, de nem utolsó sorban Németh Imi bá’-nak a hazafuvarért! A következő szentlászlói futam június 4-én került megrendezésre!
Az itt készített képeinket megleshetitek >>IDE<< kattintva.
Most pedig tekintsük át a díjazottakat az egyes kategóriákban:
Az abszolút legjobb időeredményt Balogh Tihamér és a Suzuki Ninja érték el. Második helyen ért célba Takács Péter és Suzuki Swiftje, míg a harmadik leggyorsabb időnek Ungvári Péter és a piros E30-as bömös örülhettek.
Az S1 kategóriában a tavalyi kategória bajnok Szakonyi Gábor zsebelte be a győztesnek járó pontokat Suzukija volánjánál. Szaki mögött Molnár Attila és Mulicz László lett a dobogó további sorrendje, mindannyian a japán márkával indultak a futamon.
Az S2 mezőnyében Dombi Péter vihette haza a legnagyobb serleget. A VW Golffal induló pilótát márkatára, Schwéger Norbert követtea második helyen, míg a harmadik pozícióban Pálinger Szilárd és Polizei-osBMW-je zárták az évadnyitót.
A T1 „trabis” kategóriában Szautner Endre érte el a legjobb időeredményt. Másodikként fejezte be a küzdelmet Ürmös Tamás, míg harmadik helyen kevesebb, mint 3 tizeddel lemaradva Nagy György zárta a versenyt.
A T2 kategóriában a Suzukik domináltak. Köpci és a Sas győzelemmel kezdte az idei szentlászlói sorozatot. Szollár Norbert végzett az ezüstérmes pozícióban, míg a harmadikként Kovács Vilmos várhatta a díjkiosztót.
A T3 kategóriában Meszes András és Toyota Starletje száguldottak a leggyorsabban körbe a kijelölt nyomvonalon. Második helyezett lett a sárga Opel Corsa kormányát tekergető Molnár Zoltán, harmadik helyen pedig Szász Ákos és Peugeot-ja fejezték be a bakonyi szezonnyitót.
A T4 mezőnyében Jantó Attila nyerte a versenyt. A Fiat Puntoval versenyző pilóta mögött ifj. Kloó László és Audija zárta a versenyt, míg a harmadik helyért járó serleget Papp Krisztián érdemelte ki fekete Ford Focusával.
A H1 kategóriában Osváth Bence és hátul kaparós Suzukija érték el a legjobb időeredményt. Második helyen Osváth Balázs és Ladája ért célba, harmadik pozícióban pedig Vida Attila 2101-es Ladája fejezte be a küzdelmet.
A H2 kategóriát Ungvári Péter nyerte a piros BMW-vel. A második helyezett Bakonyi Dani lett Audijával, míg a dobogó legalsó fokára Nagy Richard állhatott fel, ugyancsak egy jó bajor volánjánál versenyezve.
A Proto kategóriában Balogh Tihamér vihette haza a nyertesnek járó kupát, megelőzve id. Kloó László Formula autóját és Ginovszky Lajos Skoda Buggyját.
A Női kategóriában Jantó Dorina örülhetett a végső győzelemnek. A Fiat Puntoval versenyző hölgyet Osváth Zsófia és Suzukija, valamint a szintén Suzuki-s Galambosi Krisztina követték eredmények tekintetében.
|