Retro- Négy Falu Kupa 2010- Képek
Bandee 2016.06.08. 21:50
Már régen retroztunk, ezért körülnéztem a fiók mélyén, és egy 2010-es sprintről kotortam elő képeim javát
2010 augusztusában Vas megyébe látogatott az A-R-C által rendezett sprintsorozat mezőnye. Amint a verseny neve is mutatja, négy Celldömölk környéki község- Gérce, Vásárosmiske, Mesteri és Kemeneskápolna látta vendégül a vállalkozó szellemű versenyzőket.
A nevezett párosokra egy 11 km hosszúságú, vegyes burkolatú szakasz várt, mely komoly kihívás elé állította a versenyzőket. A mezőny ugyan kicsit foghíjas volt, mivel az előfutókkal együtt kb. 30-an neveztek, de látványban nem lehetett panasz.
Csapatunk Gércén tekintette meg a négy gyorsasági panaszt, és a kis létszám ellenére jól szórakoztunk. Nagy eseményként Huszár Roland alias "Papesz" nagy ugratása és beesése miatt emlékezünk a futamra. A galéria képei talán kicsit felidézik a hangulatát ennek az ízig-vérig hangulatos, amatőr versenynek. A képeim megtekinthetitek >>IDE<< kattintva. Jó szemezgetést!
|