Kaptunk pár belső kamerás felvételt Bakonyszentlászlóról, melyeket most Ti is megtekinthettek. Ezúton is köszönjük azoknak, akik rendelkezésünkre bocsátották!
Elsőként Krámli Dániel mellé ülhetünk be a jó bajorba. Aki korábban már látta közlekedni a fiatal pilótát, az tudhatja, hogy a látványos kanyarvételekkel és a gumifüsttel nem szokott spórolni. Most sem volt ez másképp, lássuk, hogy rajzolta a kanyarokat a BMW a bakonyszentlászlói bánya úton. Még több videóért és más anyagokért keressétek a Krámli Motorsportot facebookon is!
Jantó Attila mellé és beülhetünk egy kör erejéig. A Fiat Puntoval versenyző pilóta a T4 kategóriában győzelmet ünnepelhetett. Az autóval lánya, Dorina is sikeresen szerepelt, mivel a Női kategóriában harmadik helyen ért célba. Következzen hát egy kör Bakonyszentlászlón Jantó Attila szemszögéből.
Szakonyi Gábor számára kisebb jubileumot hozott az idei évadnyitó, mivel 25. alkalommal indulhatott hazai pályán a Suzuki Swifttel versenyző pilóta. Az eredmény sem maradt el, hisz nagy csatában sikerült második helyen célba érni az S1 kategóriában. Lássuk hát, hogy közlekedett az ezüst Suzuki az aszfaltcsíkon.
Ürmös Tamás Trabantjába is beülhetünk egy virtuális körre. A pilóta első alkalommal indult saját kocsijával a bakonyi futamon. A tempós közlekedés mellett a pilóta a kézifékről sem feledkezett meg a nézők nagy örömére. Következzen egy kör a fehér trabi fedélzetéből. A felvételekért köszönet Mernyei Józsinak!
Végül, de nem utolsó sorban Molnár Zoltán és a citromsárga Opel Corsa is körbevisz minket a szakaszon. A pilóta a T3 kategória második helyét kaparintotta meg nagy csatában, mindösze 15 századdal megelőzve Oláh Milánt. Lássuk, hogyan közlekedett a kis Corsa a bányatelepen.