BakonySzlalom 2015/2 Beszámoló és Eredmények
Bandee 2015.07.06. 20:55
Bakonyszentlászló ahogy mi láttuk, benne a dobogósokkal
Június 27-én ismét színes autók lepték el Bakonyszentlászlót, ugyanis a helyi egyesület idén második alkalommal- stílszerűen László napkor- rendezte idei második megmérettetését. A nevezési lista helyei az elmúlt évek hagyományaihoz mérten hamar, pár óra alatt beteltek, és a várólistára is sok sok jelentkező akadt.
Ezúttal egy viszonylag hosszú, és a vezetési tudást talán az eddigieknél is fokozottabban igénybe vevő nyomvonal került kialakításra, melyben a kilátogató nézősereg örömére jócskán akadtak látványos részek is.
A mezőny tagjai között most is szép számú BMW és Suzuki kontingens volt, de a Ladások és Trabisok is bőven akadtak. Kiemelném, hogy több hölgy is megmérettette tudását egymás- és a másodpercek- ellen. A távot ügyesen teljesítették a lelkes sofőrök, és a 3 kör pár megszakítással ugyan, de hip-hop lezajlott. Szerencsére az Audi-fa találkozókban csak az autók sérültek.
Mi Vicuval busszal vágtunk neki az útnak, és a szervízparki mustra után egy jó hangulatú futamot láthattunk sok szép közlekedéssel. Mivel Róka és Dió csak kis részére tudtak kilátogatni a futamnak, ezért most is videóztam, Vicu pedig a pazar fotók mellett csápolt is a versenyzőknek . Mivel a buszunk hazafelé csak este 8-kor indult, ezért a jó hangulatú díjkiosztót sem hagytuk ki, sajnos az eső nem bírta kivárni a nap végét, és alaposan eláztatott bennünket. A napot a helyi pizzériában zártuk, amit bátran ajánlunk minden arra tévedőnek.
Végezetül köszönet a szervezőknek a kiváló munkáért, és a finom ebédért, a versenyzőknek a látványért, és Frang Norbinak és Szakinak a fuvarért. A következő Szentlászlói meeting szeptember 5-én lesz, a részvétel kötelező!
Most pedig tekintsük át a dobogósokat:
Az abszolút értékelés és egyben a H2 kategória dobogója az alábbi felállásban alakult: A három legjobb időt BMW-vel érték el: Lovász Róbert volt a leggyorsabb, kevesebb, mint 4 tizeddel verte Ungvári Pétert, és 2 másodperccel bizonyult gyorsabbnak fiánál, Lovász Kornélnál.
S1 kategóriában a piros Suzukival azaz Honda Civiccel (bocsi kihagyhatatlan volt ) induló Mile Bence volt a leggyorsabb. A második helyezett a hazai pályán versenyző, Suzukival induló Szakonyi Gábor lett, míg a harmadik helyen Pathy Dániel ért célba a Fiat Brava-val.
A T1 kategóriában a trabisok mezőnyében Kandikó Ákos vezette sikerre csodaszép kék Trabiját. Második helyen ért célba Véninger István, Szautner Endre pedig a harmadik helynek örülhetett.
A T3 kategóriában a Toyota Starletes pilóták bérelték ki a dobogó tetejét: Meszes András érte el a legjobb időeredményt, míg Gazdag Judit végzett a második helyen. Harmadikként Szász Ákos ért célba Peugeot-jával.
A H1 kategóriában a Lada 2101-el induló Hock Tamás érte el a legjobb időt. A második helyezett a VFTS-el versenyző Gurdon Attila lett. Harmadik helyen pedig a BMW-vel versenyző Gyöngyösi Norbert ért célba.
A Proto kategóriában a spéci Trabival induló Pathy Laci bácsi állhatott fel a dobogó tetejére. Második a szöcskével versenyző Schwéger Milán lett, harmadik helyre pedig a Skoda Buggy pilótája, Ginovszky Lajos hozta be autóját.
Az S2 mezőnyét a VW Golffal induló Ihász-Kovács Tamás nyerte. Második helyen ért célba Polreisz Péter a BMW-jével, míg a harmadik helyért járó serleget pedig a Peugeot-val induló Bódis János vihette haza.
A T2 mezőnyében Szollár Norbert érte el a legjobb időt. Őt követte az ugyancsak Suzukival induló Györgyi Gábor, és Vaczula Péter az értékelésben.
A T4 kategóriát a Fiat Puntoval induló Jantó Attila nyerte. Második lett Tánczos Sándor egy VW Polo volánjánál. Harmadik helyezett lett az első körben fát fogó Kloó László egy Audi volánjánál.
|